Versmások

Ezeken természetesen a versfordításaimat értem, pályám útra indító produkcióit, ezekbe kapaszkodtam meg, ezek dobtak fel, ezt mint külön szakmát szép kerekké csiszoltam magamban s körülöttem.

Persze rá kellett jönnöm, hogy ezek nem olyan munkák, mint a prózafordítások vagy netán az önálló írások… Verset azért lehet fordítani, mert úgy hívjuk, általában úgy nevezik, csak épp a fordítás nem referál az eredetire, jó esetben nagyon hasonlít hozzá, olykor megdöbbentően fölkelti azt az élményt, mely az eredetinél elfogott.
És mégis más!... A magyarban gazdag a –más képző használata: van képmás, arcmás, alakmás, hasonmás, névmás... Az, szinte ugyanaz, és valahol, valamely részlet-minőségben mégis más.

És akkor még nem szóltam a végzetes paradoxonról, az eredeti és a magyar vers tartalmának, formájának és hangzásának végzetes divergálásáról, amely ki tudja, milyen szuggesztiók révén hajlandó prezentálni a kétszer is élővé komponált verset… melyet közben költője, tudós megfigyelők szerint, még a rímkényszer zubbonyába is öltöztetett – Ne is menjünk most messzebbre versfordítói géniuszunktól, Kosztolányi Dezsőtől, aki a szavak elütő-ellentétes hangzásának abszurdumát emeli ki. Verset fordítani szerinte lehetetlen, hiszen az emóciót közlő francia szó, a désire nem egyebet jelent magyarul, mint vágy, és nem azt, hogy vezér vagy vezír, és hogy ilyenkor mi a teendő, illetve méltóztass belebolondulni ennek feloldozásába.

1958 és mondjuk 2008 között megjelentettem úgy 2.000 verset, összesen 50 egynéhány ezer sornyi verssor-terjedelemben, több nyelvből elejtett vadászzsákmányként, ebben a fejezetben szeretném közzétenni legjobb, legkedvesebb versmásaimat.
De most a jó entré és a hangulat fölkeltése kedvéért felvillantok egy Kosztolányi-hitű verset, az akusztikai fordítás kidomborításával (később nem folytatom):

Goethe: Wanderers Nachtlied

Über allen Gipfeln
ist Ruh.
In keinem Wipfel
spürest du
kaum einen Hauch.
Die Vögelein schweigen im Walde,
warte nur, balde
ruhest du auch.

Vándor éjjelivel

Ült-e balti liftben,
tiszt úr?
Kis folt a sliccen
nem tisztul,
de nem kelt gyanút.
Míg hölgyeden serken a malter,
várd ki, akart-e
nyugdíjat, amúgy.