Bernáth István honlapja

DAVÍÐ STEFÁNSSON 1895-1964 izlandi

Fehércipő

Ott ült a lány a kályha előtt.
– Esze másutt járt, a Kavicsosban.
Díszítgette a fehércipőt.
– Mért mindig mindent titokban?

Szemében szerelem fénye törve.
– Ki lesz az asszony a Kavicsosban?
És rakta a pár cipőt a földre.
– Mért mindig mindent titokban?

Ott sírt a lány a kályha előtt.
– Jó sora lesz annak a Kavicsosban.
És tűzbe dobta a fehércipőt.
– Mért mindig mindent titokban?

Az asszony, ki kályhám gyújtja

Látom, még szinte alva,
hogy valaki belép,
tenyerén mécse ég,
s tudom, hogy ő az asszony,
ki kályhám gyújtja rég.
Kezében kislapát,
hamut visz, hord be fát,
s hogy langymeleg fuj át,
csöndben csukván az ajtót,
elhagyja a szobát.

Van panasza, tudom jól,
de sok terhe alól
róla egy szót se szól.
Kezén a munka szennye,
kontya sincs fonva jó.
Bolonddá kit se tesz,
szelíd mindenkihez,
oly halk, alig neszez.
Dalt is csak az ujjával
a hamuba jegyez.

Tudom, jóhíve nincsen,
épphogy eléldegél,
szegény, mint egy egér,
a bére meg szidás-gáncs,
és mellé csak kenyér.
Már mindig úgy esett,
hogy sorsuk hűvösebb,
akik jószívüek.
De vágyik-é melegre,
ki elsőbb gyújt tüzet?