Bernáth István honlapja

A KÁSA 17. század svéd népdal

Pörpatvarnak véget vetvén,
szólt a paraszt asszonyához:
„Ehetnénk ugyan valamit!”
De az asszony hímez-hámoz:
„Végy új lábast, szépet, kéket,
főzök akkor kását néked!”
       Táncoljunk, nosza, vigadjunk!

S vett tizenöt véka lisztet,
hogy abból a kását főzze,
felszitálta, megkavarta,
s rakta a lábast a tűzre.
A kása meg gőzt eresztett,
egykettőre forrni kezdett.
       Táncoljunk, nosza, vigadjunk!

De a lábasból kifutván
elment világgá a kása,
tizenöt malmot kidöntött,
tizenötöt meg rakásra.
Hogy vágjunk futta elébe? –
töprengett a falu népe.
       Táncoljunk, nosza, vigadjunk!

Jött ki az asszony a házból
s cudarul fenyegetőzött:
„Szégyen reá s lelke rajta,
aki ilyen kását főzött!”
No, a kása megértette,
s a nő lábát megégette.
       Táncoljunk, nosza, vigadjunk!

Hogy imával ráolvasson,
az öreg pap is előállt.
Szökött egy nagyot a kása,
s leforrázta a pap orrát.
Rászólt a pap: „Szedte-vedte!...”
De a kása leteperte.
       Táncoljunk, nosza, vigadjunk!