Bernáth István honlapja
NEGYEDIK ÉGTÁJ - Közép-európai, skandináv és Benelux kultúrák
Egy kevés életrajz
8. Utazni földön, vízen, levegőben - A folytonos átmenetek országa: Dánia
Minden skandinávnál ők érintkeznek a legtöbb idegennel, nyelvük is a leglikvidebb (igazi magyar ember csak a forte kiejtésű norvégot és svédet tudja elsajátítani, a dánt csak ha perverz kiejtési akrobatikára is kapható).A dán leginkább intim és lenge családi megszokottságban működik, nemzetközi hallgatottságban már nem mindig érvényesül, skandináv konferenciákon berzenkednek a jó dánságú előadóktól is. Ilyen készségek birtokában viszont ők értik legjobban a svédet és a norvégot (mármint tanulás nélkül), és tudnak illő módon olyannyira norvégosan ill. svédesen beszélni dánul, hogy rokonszenvünk növekedjék irántuk. A valamelyes iskolázott skandináv mind beszél angolul, de a dán angolsága nemigen leleplezhető, ősi azonosságok lappanganak mindkét nyelv mélyén.
Koppenhágában legmozgalmasabb az irodalmi, könyvkiadói élet, nem hiába innen sugárzott szét a 19. század közepétől Ibsen, Strindberg, Hamsun, Pontoppidan centrális világirodalmi rangja, később is már csak a svéd Nobel-díj bizottság tudott elébük vágni nagyobb tőkével a marketingban.
Itt barátkoztam össze Billeskov Jansen (1907-2002) professzorral, a(z akkori) modern dán irodalom mobilizátorával, aki hosszú malaclopó köpenyben rohangált biciklijén a fővárosi forgalomban. (Ő hívatott meg elsőnek több hetes ösztöndíjjal Dániába.) És ő vitt be beajánlani a történelmi nagyságú Gyldendal könyvkiadónak, ami által minden beszerzendő könyvre és elérhető eleven íróra rászabadított.
Nemzet-karakterológiai párhuzamok szerint: a svédek = a rómaiak, vagyis a katonák, a norvégok = a zsidók, vagyis a kereskedők, a dánok = görögök pedig a filozófusok, noha ez túlzás, mert a svédek csak a modern gimnasztika intenzitása miatt, a norvégok tengernyi áruszállító-hajójuk, a dánok meg Epikurosz-hívőségük miatt tagozódnak el ilyen módon. Enni és inni, azt szeretnek a dánok, nézd meg, mi tárolódik egy fehér overallos kőműves ételhordójában (vaj, sajt, majonéz, libamáj, mézes sütemény…), vagy kérj egy étteremben egy nagy tányéron 9-féle módon pácolt heringdarabokat…
Itt hoztak össze Ivan Malinowski költővel (utóbb a Dán Akadémia tagja), akinek egyszer egy kocsmai mecénás odaajándékozta egy nagy koppenhágai bérház padlásterét, bepadlózva, vízzel-gázzal beszerelve; a lakásban 80 métert lehetett körben sétálni, volt vagy 14 helyiség. Magyarul: ott mindig ellakhattam. És micsoda társaság járt hozzájuk!
Ivan Malinowski (1926-1989)
Itt két egyetemre is bejártam: a központi koppenhágai egyetemre, meg ennek némiképp önálló részeként működő Arnamagnaeansk Institut-ba (Árni Magnússon izlandi kéziratgyűjtőről elnevezve). Ez utóbbinak volt 60 évig igazgatója Jón Helgason izlandi költő, filológus, professzor, Laxness egyik legjobb barátja, a középkori izlandi pergamenlapok és kötetek főtudósa. Tágra nyílt szemmel-füllel ültem le, mondhatni, a lába elé, mikor bemutatkozni fölkerestem… És történetek és pletykák sora… és amikor azt hittem, hogy már jól kifárasztottam, döbbentem vettem észre, hogy végig én beszéltem, ő csak faggatott, róla igazán csak annyit tudtam meg: mi érdekli?
Jón Helgason (1899-1986)
Emlékszem, hosszú előadást tartottam neki az időmértékes magyar verselésről, egész Berzsenyi-sorokat
mondott utánam, és amikor közöltem vele, hogy a germán hexameter, a mi fülünknek csak
valcer, akkorát
kacagott, hogy bejöttek a szomszéd szobából. (Laxness említette utóbb Izlandon:
„Hallom Jóntól, milyen jól elbeszélgettetek Koppenhágában…”)
Bárhová igyekeztem is Északon, Koppenhágában mindig elidőztem egy-két-három hétig útközben, Oslóba,
Stockholmba, Reykjavíkba menet. Itt folytonos átmenetekben éltem, 7-8 barátom lakásában várt mindig szállás.
Egyszer Örkény Istvánnal és Boldizsár Ivánnal voltunk ott PEN-delegációban, Boldizsár a Daciájába
cseréltette ki az alkatrészeket eredeti franciára, Örkénnyel viszont hosszú sétákat tettünk a belvárosban,
és külön kiváltságként én mutogattam meg neki a pornó brosúrák és könyvek boltjait, óriásiakat röhögtünk.
A PEN meetingeken csodálatos halakat ettünk, és a világ legfinomabb borait ittuk. Egy túlmozgásos dán
költőnő egyik este kiverte István szeméből a kontaktlencséjét a subaszőnyegre, nyolcan kerestük,
megtaláltuk, beáztattuk, és István engem kért meg, hogy helyezzem vissza a szemére, és hanyatt döntötte
a fejét. Nem remegett a kezem.
A hajók is mind innen indultak: Izlandra, Föroyarra és Oslóba, ez a harmadik a legnevezetesebb, késő délután indult és másnap kora délelőtt ért Oslóba, de közben! zenekar, tánc, féláron italok (egy 7 decis Ballantines-től skandináv barátod könnyekig meghatódik), alig van valamire való férfi, aki táncpartnerével ne tűnne el a kajütjében. Több sikeres pornográf regény színhelye ez a kézre eső hajó, és hogy közben a Skagerrak, Kattegat meg Osló-fjord, csupán tartozék.
A megfelelő hajóval 30 óra alatt eléred a Föroyart, mely első szirtjeit felhőformában küldi a láthatárra. Este 8 van, felhívom telefonon William Heinesen írót, aki népszerű is, híres is, több dán író barátom küldi neki üdvözletét. Közli, hogy éjfélkor vár, előbb nem ér rá.
Ez itt ő (1899-1991), immár postabélyeggé nemesülten.
Összeszedi könyveit félméteres stószban, dedikál, véletlenül olyan példányt is, ami teli van saját korrektúra javaslataival. Reggel 3-kor baktatok vissza a hajómhoz. Kár, hogy William túl sokat iszik, több regénye dicséri az antialkoholizmust. Reggel 3-kor gyerekek játszanak a tereken, több helyen gitároznak-énekelnek. Egy szót sem értek abból, amit énekelnek (föroyariul). A hajó (postahajó!) még két föroyari kikötőben kiköt, cserélik a küldeményeket. A házak fedett előterében kirakva a család cipői, a szemerkélő esőben a gyerekek hemperegnek a betonon vastag gyapjúpulóvereikben, orcájuk pirosa szinte kicsattan.
Harmadnap délben nekivágunk Tórshavnból ÉNy-nak, Izland felé, háttérben a kikötő. Közben hallgatjuk rádión a világbotrányt, a szovjet atomrakétákat Kubában (1962 szept.). Ilyen zárt közösségben (80-90 utas) talán fékeződik a pánik. De muszáj is neki, mert néhány órán belül akkora vihar csap le ránk, hogy mikor mindenben kapaszkodva megkérdem az egyik segédtisztet: Hány fokos a vihar? Azt feleli: Nem lehet mérni! Gyorsan megittam két üveg sört, nyoma sincs a tengeri betegségnek, lehet, hogy már immúnis vagyok rá?
Vissza a 7. részhez Tovább a 9. részhez
