Bernáth István honlapja
NEGYEDIK ÉGTÁJ - Közép-európai, skandináv és Benelux kultúrák
Egy kevés életrajz
7. Utazni földön, vízen, levegőben - A kecskesajtos ország (Norvégia)
(Pedig ez a különlegesen finom ízű sajt inkább tejsavóból készül, és ha elég keményre száradt, nekem a magyar posta mindig szappanként vámolta el.) Igen a szívemhez nőtt, vagy én az övéhez, összevéve majdnem két évet éltem ott, akkora befolyású mentoraim akadtak – mint a már említett Johan Vogt, és Norvégia egyik ENSZ-nagykövete, mellesleg Bibó István ősrégi barátja, Edvard Hambro, hogy félévnél kisebb léptékkel nem is mérték ösztöndíjaimat.
Edvard Hambro (1911-1977)
Hónapokig laktam egy jómódú család többnyire lakatlan, nagy faházában, Osló mellett Høvikben, azon az áron, hogy naponta megsétáltatom uszkárkutyájukat. A háziasszony csodálatosan melodikus DK-norvég akcentussal beszélt, ez vált az alap-artikulációmmá, és 3-4 más norvég tájnyelvet is meg tudtam különböztetni. (Egyszer Győrből a határ felé autózva fölvettem egy stoppoló nőt; mondta németül, hogy paraszti műemléképületeket keres egy közeli faluban; rögtön hallatszott, a nő nem német, sőt, a nő norvég, még sőtebb… Öt perc múlva megkérdeztem: „Hva er nytt i Bergen?” (Mi újság Bergenben?), mire a építészmérnök nő elsápadt, majd kipirult: „Ennyire érződik?” A bergeni a legmonotonabb norvég dialektus…)
Laktam diákszállóban, apartmanban, lakosztályban, önálló házban, városban, erdőkben. A mesevilág akkor nyílt meg, amikor Pesten lottón nyertem egy Skodát, és másfél hónapig bejárhattam Norvégia déli felét. (Őrült magyarok terepjáróikon felszáguldanak a Nordkapig, Hammerfestig, útközben semmit nem néznek meg, az Északfokot pedig majd mindig kilométer-vastag ködök borítják.) Én mindenütt megálltam, főleg ahol időszámítás-fordulói sziklarajzokat, rúnákat vagy egyéb kulturális emlékeket lehetett fotózni.
Szavazóurna 1790-ből egy kis setesdaleni faluban
Időm javarészét az oslói egyetem (Blindern) Északi Irodalmak és Nyelvek intézetében avagy
társaságokban töltöttem. Majd mindig kaptam önálló (épp hetekig nem használt) szobát, a folyosón
xeroxozhattam, a büfében kávézgattunk. Az intézet 10-15 oktatója mindenben a hónom alá nyúlt,
megosztottak velem minden szakmai és személyes pletykát, részt vehettem intézeti értekezleteiken,
középkori (izlandi!) tárgyú előadásaikat 3-4-szer rám bízták. Tartottam külön beszámolókat Izlandról,
valamint az izlandi nyelv és a zárványszerűen elzárt, közép-dél norvég setesdaleni dialektus rendkívüli
rokonságáról.
Ebéd 1-2 óra tájban a nagy közös egyetemi menzán, ahová megkaptam a félárú menzajegyeket és a pompás
ebédelő társaságot. Késő délután vissza a városba a Theater Cafée-ba, a művészkávéházba, ahol már 10-15
emberrel tudok elbeszélgetni, eliszogatni. Az irodalmi, szexuális, politikai, pénzügyi (!) pletykák
rekordmagaslatain. És persze a könyvkiadók ajándékozási szándékát feszegetve.
Politikailag, de kulturálisan is legjobban éreztem magam a norvég Munkáspártból (szocdemek)
balra kivált Szocialista Néppárt kulcsembereinek társaságában, hetilapjukban még kolumnás-fényképes
interjút is közöltek velem. (Egyiküknek volt egy kis maoista kötődése, és attól félt, hogy a norvég
rendőrség lehallgatja a telefonját; mondtam, hogy hívjon meg a lakására, szétszedtem a telefonját,
és közöltem, hogy semmi titkos leágazása nincs, nyugodtan beszélgessen. – Sejtelmem sem volt róla,
hogy a lehallgatás a telefonközpontot közvetlenül megelőző szakaszban működik.) Egy másikukat,
neves költőt, sikerült 1967-ben egy félévre Magyarországra meghívatni; óriásit csalódott; elmondta,
hogy elbeszélgetett egy Heves-megyei MSZMP-párttitkárral, és megállapította, hogy a párttitkár
sokkalta kevésbé szocialista érzületű, mint egy dúsgazdag norvég hajózási vállalkozó
(aki ugye arra törekszik, hogy még 20-30 év múlva is szeressen nála dolgozni a munkavállalója).
Megszerettem a főtt halat főtt krumplival is meg a rozskenyeret az 5%-os zsírtartalmú tejjel
(a plakátokon: Egészséged két titka!) Egy valami hiányzott, de nagyon: a füstölt kolbász,
de mindenütt, ahol legalább néhány száz magyar él, megtalálni azt a magánszorgalmú hentest,
aki igazi kolbászt tud gyártani.
Vissza a 6. részhez Tovább a 8. részhez
