Bernáth István honlapja

Bernáth István

(1928-2012)

Minden nekrológ az elvarázsolt kastély torzító tükreire emlékeztet: hol túl széles, hol túl keskeny képet ad. Még szerencse, ha valahol a közelben van az eredeti ember. Ha ma egy 84 éves ember életét tekintjük végig, sok külső esemény és váratlan fordulat változtatja a képet.

Vidéki orvos fia volt. A háború utáni egyik első „régi”, majd „új” rendszerű évfolyamokon járt a pesti egyetemre (német-francia-könyvtár szakon). Már ekkor is foglalkozik műfordítással és nyilván maga is versel. Az egyetemi évek után (1951-et írunk) segédmunkás, majd szakmunkás az Orionban. 1953-tól könyvtáros, 1955-től szerkesztő a Corvina, majd a Magyar Helikon Kiadóban. Ám 1960-tól állástalan, ahogy ő mondja: szabadfoglalkozású. Külföldi (nem magyar állami) ösztöndíjakkal éveket tölt Skandináviában és Hollandiában. 1968-tól valamiféle kapcsolata van az Eötvös Loránd Tudományegyetem skandinavisztika és néderlandisztika (holland) tanszékével. Ennél fontosabb, hogy a kezdetektől fogva a Világirodalmi Lexikon főmunkatársa: több mint másfél ezer skandináv és holland tárgyú cikket ír. Vaskos kötet telne ki belőlük. Pedig évekre szüneteltette is e kapcsolatot. 1992-től „nyugdíjas”. Azazhogy bizonycsak vannak „lukak az életrajzán”.

Ám az életművön nincsenek: fordításai sorra jelennek meg: kollégái elismerését váltva ki. Először németből (Goethe, Hauff, Hölderlin), majd izlandiból és hollandból. Ez utóbbi esetekben ő volt az első magyar, aki az eredeti nyelvekből fordított. Maga mindig egyensúlyban emlegeti holland és skandináv érdeklődését. Az ő fordításából ismerjük Anne Frank igazi naplóját. Egy Miatyánk Dél-Afrikáért című antológiája az első afrikaans (ez az ottani holland, másik nevén búr) nyelvből magyarra fordított könyv. Ám legsajátabb magánterülete az óizlandi irodalom volt. A X. és XIV. század között a vikingek csodálatos gazdagságú írott műveket alkottak: csak a ránk maradt szövegek úgy száz kötetet tesznek ki. Bernáth ennek színét-javát tette közzé magyarul. 1965-ben jelent meg sagafordítása (Vikingfiak) az akkor még virágzó „Olcsó Könyvtár” sorozatban. 1973-ban ugyancsak saga a Három izlandi történet. Húsz évvel később jelent meg a legnevezetesebb óizlandi saga, az Egil története. Legalább három további kötet fordítását is elkészítette: köztük „az izlandiak történetét”, a Vinlandról, vagyis Észak-Amerika viking „felfedezéséről” szóló szövegeket és a Wagnertől is istenített Völsung-sagát. A saga ugyanis nem a televízióban a Forsyte-okról szóló szappanopera, hanem egy szépprózában írt óizlandi műfaj, talán „elmondott történet” a jelentése, és királyokról, országokról, fantasztikus utakról szól. Legszebbek az Izlandra először betelepülő nemzetségekről szóló történetek. E művekben szinte a szemünk láttára bontakozik ki egy irodalmi értékű, az emberi cselekvéseket igen pontosan leíró műfaj, amely mindenkié: sok száz ember mondta el e történeteket és sok százan le is írták ezeket. Mégpedig a maguk óizlandi nyelvén! Már csak ezért is a világirodalom egyedülálló értéke: Bernáth István közvetítésével mi nagyon hű képet kaphatunk róla. Ki kellene adni a kéziratban levő fordításait! Az óizlandi költészet legfontosabb alkotása a két Edda, mégpedig a régebbi, a „verses” meg a későbbi, a Snorri nevéhez kapcsolt „prózai” Edda. Bernáth a Skandináv mitológia nevet adta a maga e tárgyú antológiájának (2005), amely az ő kommentárjait és elmélkedéseit is közli.

Bernáth István vérbeli műfordító volt: a hűséghez ragaszkodott, ugyanakkor frappáns, egyedi megoldásokra törekedett. Egyre precízebbé vált, olykor már a hiperrealizmusra emlékeztet. Minden olvasóját külön akarta meggyőzni a „maga igazáról”. Született „népnevelő” volt, és annál inkább, mivel azért igazán nem taníthatott, és a tudományos világgal sem volt felhőtlen a kapcsolata. Minthogy több területen is magát tartotta az egyetlen kompetensnek – voltak konfliktusai.

Csak 2003-ban kapta meg az izlandi államelnöktől a Sólyom-rend lovagkeresztjét és végre a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét. Ez is adhatta az ötletet, hogy pompás honlapot szerkesszen. (Ez Negyedik égtáj címen most is működik.) Van benne életrajz, bibliográfia, fényképalbum és „versmások” címmel egy kis gyűjtemény a hangzásban és nem értelemben az eredetihez a lehető legközelebb álló fordításaiból.

Goethe Wanderers Nachtlied (Bernáthnál: Vándor éjjelivel) három utolsó sora ilyen: Míg hölgyeden serken a malter, / várd ki,
akart-e / nyugdíjat, amúgy. Biztosan van, akinek nem is tetszik ez a pimasz áthangolás. Más meg egy magányossá vált ember üzenetének véli.

Minden honlap beszélgetésre szólít fel, partnert keres. Bernáthnál minden lapon felsír ez a vágy. Bizonygatja életművét, amely pedig csakugyan imponáló, főként, ha hozzávesszük, mindezt nem „hivatalból” végezte, és mindvégig magányos farkas maradt. Nem is sejtette, biztosabban érezte, hogy halálával megszűnik az óizlandi irodalom magyarra átvétele. Ez persze nem az ő mulasztása, hanem oktatási és tudományos utánpótlási rendszerünké.

Voigt Vilmos